Guti Tünde

MÁR GYEREKKÉNT MEGÉRTETTEM

                               (Visszaemlékezés)

   Istentiszteletre harangoznak a református templomban. Mindig csodálkozom, hogy hallatszik el ilyen messzire. A Kopasz-hegy lábánál lakunk.  Lelkemet is ünneplőbe öltöztettem, szívemben repeső öröm, észre sem veszem, hogy egyfolytában mosolygok.

  Már régen elolvadt a hó, és a lágy, tavaszi szél mindent felszárított. A simogató napsugarak hívogatására színes kis virágok bontogatják virulva szirmaikat. A friss földet ibolyaszőnyeg borítja a bokrok alatt, a madarak énekelnek, fölöttem meg játékos, kócos felhők úsznak a kék égen.

   Milyen más most minden, és mennyire más vagyok én is! Pedig még csak a 14-et töltöm, és tavaly én is ugyanúgy készültem a fiúk locsolkodására, mint a korombeli lányok. Népszokás, jókedv, hímes tojás és kölni illat vette körül ezt az ünnepet.

   Egy éve kicsit rosszul sikerült a várva várt nap. A nővérem egyik barátja vízi pisztollyal érkezett, és … váratlanul pont Iringó szemébe spriccelt az ügyetlenül irányított, erős vízsugár, aki fájdalmában hátra hőkölt. Egy szempillantás alatt megváltozott az addigi, feldobott hangulat. Valami bennem is lejátszódott, ami fájt a lelkemnek. De az ilyen esetek szükségesek a jellemünk, gondolkodásunk formálódásában!

  Mert 13 évesen miről szólt nekem a húsvét? Vasárnap délelőtt templom, de a lényeg a napokkal korábban kezdődő készülődés, tojásfestés, sütés-főzés és a hétfői locsolás. Sütemény és tiszta, vasalt ruha illata töltötte be ilyenkor a lakást. Valamiféle tavaszi zsongás, boldog bódulat ült mindenen, ahol nem volt helye a feltámadás örömének.

   A kellemetlenül végződött locsolás kételyt ébresztett bennem, ami egyre csak ágaskodott és nekem szegezte a kérdést:

              „ERRŐL SZÓL A HÚSVÉTOD?!”

   Fiúk, piros tojás, kölnivíz, evés-ivás, buta „tojást tojt a nyuszi” duma… Mi van a nyuszival?! Meg a pelyhes kiscsibével? Hát a fehér báránykával?

   Gondolataim egymással vitatkoztak, és egyszeriben olyan kifosztottnak éreztem magam, annyira taszítónak tűnt ez az egész, világias ünnepi láz! Mire emlékezem én egyáltalán?! Vagy inkább a szokások forgatnak, pörgetnek, míg már a lényegtelen lesz a fontos… Hogy is énekeltük a templomban?

   „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott!

    Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk!”

   Igen, Krisztus neve összekapcsolódik ezzel a nappal, hiszen a hittanórákon is ezt tanultuk, a konfirmációban is megvallottuk. De akkor minek ez a ki tudja, honnan származó mulatozás, népi körítés, ez a gyerekbutító maszlag, ámítás? Az említett ének 2. versszaka minden kérdésemre választ ad:

   „Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat!”

Hát ez a KULCSSZÓ! Bűnbocsánat! Jézus meghalt a Golgotán és harmadnapon feltámadt! Az egész világért! Értem is! A tarka virágoskert, a sárga kiskacsák, a selymes szőrű nyuszik mind-mind a megújulásról, az új élet fakadásáról szólnak ezentúl! A kisbárány pedig Jézus áldozatára fog emlékeztetni!

   14 éves vagyok. Korán reggel lementünk Iringóval a napsütötte, illatos kertbe, a rózsaszín lépcsőkhöz, és ott kuporogva a mogyoróbokrok alatt, imádkoztunk, mi gyerekek, és hálát adtunk a feltámadásért…

   Most pedig hallom a harangszót, és boldogan megyek a templomba, hogy újra halljam a húsvéti történetet és az örömhírt!

                                        *    *    *

   Néhány hét híján 36 éve történt. Nagy munkát kezdett el bennem akkor az Úr! Még abban az évben átadtam az életemet Jézusnak és bemerítkeztem a baptista gyülekezetben.

   Nincs annál hatalmasabb öröm, mint a kereszt és a nyitott sír üzenete! A legnagyobb csoda számomra a MEGVÁLTÁS! Annyira egyszerű, hogy még egy gyermek is megértheti!

   A Jézussal való személyes kapcsolat az egész életemet megváltoztatta, és az örök élet ajándékával együtt az egyetlen helyes irányt mutatta meg céljaimban, értékrendemben!

2010. márc. 11.                                 Guti Tünde