Guti Tünde

Csak néztem ámulva, és halványan felderengett előttem Jézus, a megfeszített Krisztus, akinek kitárt karjai mind a tíz élő parancsolatot hirdették a Reá feltekintőknek.

Ahogy közeledünk hitünk céljához, úgy lesz egyre erőteljesebb a szorongatás. Ahogy Pál is írja: „Kívül harc, belül félelem.” II. Kor. 7:5.

Eszembe jutottak Jézus szavai:

„Ekkor sokan elvesztik a hitüket, elárulják és gyűlölni kezdik egymást. Sok hamis próféta is jön, és sok embert félrevezetnek majd. Mivel a gonoszság megnövekszik, sok emberben kihűl a szeretet. Aki azonban mindvégig kitart, az megmenekül.” Máté 24:10-13. (Figyelem! A hitüket elvesztett, egykori hívők árulják el testvéreiket!!!)

"Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." Máté 7:14.

Az imádságban, szeretetben és a szolgálatban nem szabad megrestülnünk!

"Az Úr hegyén a gondviselés." I. Mózes 22:14.

Miért kellett pont nekem végig nézni a fák kidöntését? Hisz semmilyen szerepem, feladatom nem volt benne... Azt hiszem azért, hogy egyértelművé váljon előttem is, hogy elérkezett az idő a rostálásra...

Egy sínpár mellett gyalogoltam lehajtott fejjel. A lelki fájdalom sötét csuklyaként borult fejemre, a miértek és hogyanok kérdései súlyos teherként görnyesztették vállaimat...

Sírtam ma az Egyházért. Sírtam az Igazságért. Mert Isten népe elvesztett valamit...

 Nemsokára elkezd oldalára dőlni a hajótest.

„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!” Ap. csel. 18:9.